2012. november 1., csütörtök

Felső Anna távozott a kecskeméti csapatból

Felső Anna meglehetősen szokatlan időben távozott a Kecskeméti NKSE csapatából. Igaz ugyan, hogy az átigazolási időszak ezt megengedi, de egy igen szűk kispaddal rendelkező csapat esetében - többek állítása szerint - ez nem etikus. Bogdándy Ferencet a csapat elnökét kérdeztük a hirtelen távozás okairól.
 
 
 
 
 
-       Anna többször lebegtette távozását, amit eddig nem nagyon tudtunk komolyan venni. Volt, amikor bejelentette távozási szándékát, majd később az edzőtől elnézést kért. A mostani döntését se tőle tudtam meg, hanem telefonon keresztül attól az egyesülettől, ahol tovább szeretne sportolni.
 
-        Ez azt jelenti, hogy Ő maga se tudta mit tegyen?
-        Nem tudom. Annak idején kettős játékengedéllyel játszott nálunk, majd ő kérte, hogy ide igazolhasson. Érkezésekor lakást kapott teljes rezsiköltség térítéssel és napi étkezéssel. Egyéb térítésekről is szó volt, de mivel ideköltözött ez lehetőségként az egyesület további anyagi helyzetétől függött. A mostani idényre pedig felajánlottunk egy utánpótlás technikai vezető állást, a KESI pedig utánpótlás edzőként is alkalmazta.
 
-        Minden játékos hasonló juttatásban részesül?
-        Ez nagyon jó kérdés, ugyanis egy szerény körülmények között, de nagy tenni akarással működő egyesület az anyagiakon kívül próbál mindent megadni a játékosoknak, hogy a csapat helytálljon a bajnokságban. Ez olykor egy-egy jobb képességű játékos idejövetele esetében súlyozottan érvényesül, hisz meg kell teremteni az alapvető feltételeket az itt tartózkodáshoz. Aki itt él, annak ez alapból adott. Tudom, hogy ez feszültségek forrása is lehet, de jelenleg a lehetőségeink sajnos korlátozottak. Anna esetében is a súlyozást alkalmaztuk.
 
-       Valami oka csak volt?
-        Biztos volt, mert én is hallottam több verziót. Mivel erről nekem nem beszélt, így én sem mondhatok semmi konkrétat. A pletykákkal meg nem foglakozom.
 
-        Hogy érinti a csapatot?
-        Természetesen nem esett jól senkinek, - főleg a csapatnak - az idény kellős közepén történő távozása, de nem tudunk tenni semmit. A szerelés leadása után elengedtük. Döntése megnehezíti dolgunkat, de ennek ellenére az egyesület vezetése és a csapat további sportsikereket kíván Annának.
 
-       Hogyan tovább?
-        Az már biztos, hogy Anna nélkül készülünk a vasárnapi bajnoki fordulóra. Kiesésére gyorsan reagálnunk kellett. Ezt meg is tettük, de a korrektség keretén belül. Kettős játékengedéllyel fogunk igazolni játékost, de erről majd akkor, ha a mostani tárgyalások lezárulnak.

7 megjegyzés:

  1. Nem tudom mi történhetett, de a lánynak nincs egyenes gerince az biztos!

    VálaszTörlés
  2. Tehat vegyuk csak at, ez a gerictelen lany
    1.Tobb honapon keresztul nem kapott fizetest.
    2.Tobb ajanlatot utasitott vissza egyedul a csapat miatt (mert ugye az egyertelmu, hogy nem a fizetes miatt..:))
    A mai napig tobb szazezer forinttal tartozik neki ez rendkivul gerines es etikus egyesulet, akik konkretan megzsaroltak ot, hogy egyedul abban az esetben irjak ala az eligazolasi engedelyet, amennyiben alairja, hogy az egyesulet nem tartozik neki egy forinttal sem.
    Te kedves nevtelen hozzaszolo rendkivul gerinces vagy, ezt mi sem bizonyitja jobban mint a nevtelen hozzaszolasod.Te bizonyara visszautasitottal volna egy fizeto allast, melynek szekhelye annak az egyetemnek a varosaban van ahol tanulsz es eleg kozel van az otthonodhoz, igy normalis koulmenyek kozott elhetsz (nem masoknal kell tartanod az eteled mert olyan alapveto haztartasi eszkozok hianyoznak az egyesuleted altal fizeteskent kinalt alberletben mint a huto).Te, kedves nevtelen bizonyara nemet mondtal volna, mert te minden valoszinuseggel boldogan dolgoznal fizetes nelkul.De mivel az o csaladja eleg kemenyen dolgozik, o ugy gondolja, hogy amennyiben van lehetosege segiteni nekik, abban az esetben megteszi.Bizonyara mindenki mas mashogy tett volna.Te kedves hozzaszolo, velemenyt alkottal valakirol akit nem ismersz, mert ha valakire nem lehet azt mondani, hogy gerinctelen, akkor az az Anna.

    Udvozlettel:
    Felso Katalin

    ui.: legkozelebb gondolkodj mielott beszelsz, es ha nincs elegendo informaciod valamirol akkor inkabb ne beszelj!Jah es nem irtam le minden korulmenyt, mert van amihez nincs koze az embereknek!Mint ahogy masoknak sem kotelessege megindokolni bizonyos donteseket!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem a cikk korrekt! Kétlem, hogy egy amatőr egyesületben fizetés lenne. Még a profiknál se kap mindenki.
    Nagyon jó a lány és visszautasított több ajánlatot? Akkor buta volt!
    Ha tartozása lett volna az egyesületnek, azt kifizette volna. Úgy látszik itt túlfűtött, hamis érzelem beszél. Ha a hozzászólónak igaza van, akkor tolja az egyesület orra alá a szerződést ami a tartozásról szól. Ha nincs iyen, akkor kifogáskeresés és bosszú. De én mint kívülálló csak szövegelek. Az biztos egy ilyen átigazolás a lányt minősíti. A lánynak akkor már a kezdés előtt szeptemberben kellett volna átigazolni. Ha most került fel Pestre akkor is, ha már ott tanult akkor meg ..... Mit szoktak erre mondani?
    De nyilván ez itt csak sárdobálás, ami jellemző a távozókra. Manapság tele van hasonlókkal a média! A döntéseket nem kell megindokolni, de minősíteni lehet.
    K. Béla
    /csak a név miatt/

    VálaszTörlés
  4. És még egy. Az elnök udvariasan nyilatkozott, a hozzászólás meg ingerült, ideges hangvételű.
    Én ezzel be is fejeztem.
    K. Béla
    /csak a név miatt/

    VálaszTörlés
  5. Tehat, amiert visszautasitott ajanlatokat, az Anna egy buta lany, majd miutan elfogadott egyet,gerinctelen.Abban lehet ketelkedni, hogy egy amator egyesuletben fizetes lenne, de semmi ertelme mert ez szerzodesben rogzitett teny. Azt pedig en ketlem hogy amennyiben tartozasa lenne az egyesuletnek, akkor kifizetne, ugyanis tartozasa van es nem fizeti ki.
    A sardobalas lehet hogy mas tavozokra jellemzo, csakhogy ez esetben a tavozo semmilyen sarat nem dobalt, nem reagalt sem a cikkre sem pedig a hozzaszolasra.
    Az elnok valoban udvariasan nyilatkozott (megha kisebb nagyobb valosagtol valo elteresek is vannak a nyilatkozataban), de en nem kifejezetten a cikkre reagaltam, hanem a hozzaszolasra. Lehet, hogy ingerulten es idegesen, sot biztos, de nehezen turom, ha valaki hulyeseget beszel. En ezzel fejeztem be.

    VálaszTörlés
  6. Kezét csókolom! Jó napot!

    Mivel K. Béla befejezte (szerintem jogosan) hozzászólnék én is mint sportszerető, mindenevő. Én nem nevezném butának a lányt, csak döntésképtelennek. Hezitálása a legrosszabb döntés felé vitte. Ennyire felégetni maga mögött az életet ritkán szoktak játékosok. Ennyi. Ha aláírt szerződés van, ami minden oldalról rögzíti a feltételeket, akkor előny a távozónál, ha nincs, pancserség százezreket kérni. Ahogy ismerem Kecskemét mostani sporthelyzetét én is kétlem, hogy mindent beígértek volna a lánynak. Ezek után amit kapott, az is túl sok volt! Egy szó mint száz, nem szép dolog egy inkorrekt lelépés után még kísérletet tenni az egyesület lenyúlására.
    Jani

    VálaszTörlés
  7. Jo napot kivanok!

    En az elobb leirtakban valos tenyeket kozoltem. Az en hozzaszolasaimra 2 ember reagaqalt, mindketten meghazudtoltak a szerzodessel kapcsolatban. Semmi ertelmet nem latom annak, hogy en leirjam, hogy van szerzodes Onok meg lereagaljak azzal, hogy "ha lenne szerzodes".Ennek igy semmi ertelme.

    Udv
    Felso Kata

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...