2012. október 11., csütörtök

Kalmár: az esélytelenek nyugalmával felszabadultan játszhatunk

A bajnokság kezdete óta kijut a jóból a kecskeméti lányoknak, ugyanis eddig a tabella első harmadában tanyázó csapatokkal vívott ádáz küzdelmet. Most sem lesz ez másképp, mivel egy hét "pihenő" után vasárnap a jelenleg 4. helyen álló VASAS csapatához látogatnak. Az ellenfél egy mérkőzéssel többet játszva, három győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött áll közvetlenül a képzeletbeli dobogó alatt. Játékosaik közül kiemelkedik az ifjúsági válogatottban is szereplő Tóth Orsi, aki 35 góllal vezeti a VASAS házi góllövőlistáját. E mellet érdemes lesz odafigyelni Fekete Bozsana (Budapest SE – NBI) és Bak Judit játékára is.
A KNKSE a mellett, hogy újra kemény ellenfélhez látogat, sajnos edzéslehetőségeit sem tudja kihasználni, mert a Lánchíd iskola sportcsarnokában (szerda, csütörtök, péntek) három napos rendezvényt tartanak. A méretes pályahiányból adódóan „helyet keresni” túl sok lehetősége pedig nincs a csapatnak. Egy napos kényszerpihenő után a KESI (Kecskeméti Sportiskola) tudott helyet biztosítani a lányoknak a felkészülésre. Annak ellenére, hogy a vasárnapi felkészülést több gond is sújtja, a lányok már éheznek a győzelemre. Ha fejben és lélekben együtt lesz a csapat, ez akár sikerülhet is.
 
 
Kalmár Jenő vezetőedző: "A sorsolás szeszélye folytán az első három forduló után a negyedikben is dobogós helyért küzdő csapathoz látogatunk. Ennek megfelelően az esélytelenek nyugalmával felszabadultan játszhatunk. Márton és Sánta jelenleg betegek, nem tudom számíthatok-e rájuk vasárnap. Ennek ellenére természetesen nem fogunk feltett kézzel odamenni. A héten lesz rá módunk, hogy közösen kielemezzük a legutóbbi mérkőzésünk hibáit. Ha ezekben tudunk javulni, akkor akár meglepetést is szerezhetünk a nagy múlttal rendelkező Vasas csapata ellen."
 
 
 
 
 
Vasas SC - Kecskeméti NKSE
Időpont: október 14. (vasárnap) 11,00 óra
Játékvezetők: Kiss Csaba, Kiss Olivér
Versenybíró: Fülöp György
Ellenőr: Kanyok József
Helyszín:  Budapest, Fáy u. 58., 
 
KNKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók, Kalmár Jenő vezetőedző, Bogdándy Ferenc KNKSE elnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...