2012. október 20., szombat

Eljött a bizonyítás pillanata

A KNKSE hazai pályán fogadja következő ellenfelét, amely nem más, mint a Szeged SE Algyő csapata. A Szeged most jutott fel az NBI/B-be. A KNKSE szeptember elején tartott hazai tornájára meg is hívta a csapatot, ahol egy gyors véghajrával döntetlent ért el. Azóta a kecskeméti gárda jelentősen átalakult. Remélhetőleg ez az átalakulás, pontosabban fogalmazva játékosállományt tekintve gyarapodás, erősödéssel is járt, amely mindenképp növeli a győzelmi esélyeket. Mindkét csapat a tabella alsó helyén tanyázik. A Szeged már egy hangyányit előrébb lépett, ugyanis az ugyancsak újonc hajdúböszörményi csapattal hazai pályán döntetlent ért el, mellyel megszerezte első pontját. A KNKSE esetében a mostani mérkőzés jelentheti a pontszerzés ösvényére való lépést. A lányok is érzik, hogy eljött a bizonyítás pillanata.
 
Kalmár Jenő: „Ebben az idényben az első olyan mérkőzésünk, ahol hasonló erősségű csapattal mérkőzünk. A héten sajnos nem volt zavartalan a felkészülésünk, ennek ellenére bízok benne, hogy a lányok is érzik mennyire fontos most a két pont megszerzése és ennek megfelelően fognak küzdeni. Mindenképpen győzelmet várok a csapattól.”
 
 
 
 
 
 
Kecskeméti NKSE - K. Szeged SE-Algyő
Időpont: 2012. október 21. vasárnap 16:00 óra
Helyszín: Kecskemét, Rákóczi sportcsarnok
Játékvezetők: Drinóczi Balázs, Horváth Katinka
Versenybíró: Sápi Zsombor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...