2012. szeptember 23., vasárnap

Kalmár: "kiütközött a hazaiak hosszabb kispadja"

Az NBI/B második fordulója sem kecsegtette győzelmi reményekkel a kecskeméti lányokat. Átalakult, erőnléti szempontból megerősödött szegedi gárda otthonában ennek ellenére jól kezdett a KNKSE.
A lányok azonos ritmussal pörögtek a pályán, mint a hazaiak. Azt azonban látni lehetett, hogy a meglepően gyors ritmusú mérkőzést a szerény kispaddal rendelkező Kecskemét nem biztos, hogy tartani tudja. A szegedieké viszont lehetőséget adott a folytonos cserékre, ami már az első félidő utolsó perceiben 4-5 gólos előnyt eredményezett. A második félidő is hasonló képet mutatott, mint az első, de annyival mégis különbözött, hogy Dr. Zsoldosné negyedórára lehúzta a kapuban a redőnyt. Így egy gólra feljöttek a kecskeméti lányok. A huszadik perctől viszont ugyan úgy, mint az első félidőben a szegediek megléptek, mely hat gólos hazai győzelmet jelentett.
A szegedi csapatnál góllövésben a két újonc Zsilák Katalin, Aron Andrea, illetve egy évvel ezelőtt a Kiskunhalasból leigazolt Karsai Roberta jeleskedett. Kecskemét csapatánál viszont a lányok sokkal egyenletesebben osztották el egymás között a találatokat. Budai Mónika, Sánta Melinda, Kisjuhász Petra és Molnár Csilla volt leginkább eredményes. A Kecskemét két meghatározó játékosa ezen a mérkőzésen nem tudott pályára lépni.
 
 
Kalmár Jenő: "Korábbi meccseinktől eltérően most megfelelő fordulatszámon kezdtük a mérkőzést, így hiába rohamozott a hazai csapat nem tudtak ellépni. Támadásban ugyan nagyon sok technikai hibát vétettünk, de jó védekezéssel és kapusteljesítménnyel tapadtunk a hazaiakra 20 percen át. Aztán a félidő végjátékában némi zavar támadt a fejekben és ez elég volt ahhoz, hogy 4-5 gólos előnyt szerezzen a Dorozsma. A folytatásban Dr. Zsoldosné bravúrok sorát halmozta a kapuban, evvel teljesen elbizonytalanítva a hazai lövőket. Ekkor sikerült 1 gólra visszazárkóznunk és akár el is dönthettük volna javunkra a mérkőzést. Sajnos azonban támadásban továbbra is rengeteget hibáztunk, így nem tudtunk fordítani. A végjátékra pedig kiütközött a hazaiak hosszabb kispadja, nekünk pedig elfogyott az erőnk."
 
Szeged KKSE – Kecskeméti NKSE 24 – 18 (14 – 9)
KNKSE: Márton Enikő (kapus), Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet (kapus), Budai Mónika (3), Sánta Melinda (3), Felső Anna (1), Prókai Anett (2), Kisjuhász Petra (6), Molnár Csilla (3), Holló Zsanett, Kovács Enikő, Palincsár Dorina
7 méteres: 0/0, ill. 1/0
2 perc: 7x2’, ill. 4x2’
 
További eredmények:
Csorvási SK - Nyíradonyi VVTK 16-36
Inárcs-Örkény KC - Szent István SE Építők 26-24
Vasas SC - Orosházi NKC 27-34
Kispesti NKK - K. Szeged SE-Algyő 28-21
Eszterházy KFSC-GloboSys - Hajdúnánás Termál SC 32-22
DVSC-FÓRUM II. - Hajdúböszörményi TE 29-24 (korábban lejátszott mérkőzés)

NBI/B junior
Szeged KKSE – Kecskeméti NKSE 26 – 20

A fiatalok, kemény védekezéssel és lendületes játékkal mutatkoztak be Szegeden, de ez sem volt elég a győzelemhez.
 
NKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók, Kalmár Jenő vezetőedző, Bogdándy Ferenc KNKSE elnöke,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...