2011. március 1., kedd

Böbe és Dorka beszél a Főgáz elleni mérkőzésről (I.)

Korsós Miklós vezetőedző szerint végre igazi csapatként játszott Budapesten a KNKSE. Most négy játékost kérdeztünk meg telefonon, ők hogyan látták a pályáról a Főgáz elleni találkozót.


Dr. Zsoldosné Böbe
Izgalmas volt. Mindenki igyekezett beleadni apait, anyait. Az első félidőben a védekezésük miatt kicsit mérges voltam a csapatra, de másodikban már szépen mozogtak a labda felé. Amit támadásban, vétettek, azt a védekezésben szépen behozták a lányok. Őszintén megmondom, ahogy láttam a meccset, akár benne lehetett volna a győzelem is.



Korsós Dorka
Dinamikus mérkőzés volt, a védekezésben jók voltunk, a támadás befejezésében viszont voltak hibáink. Itt még javítani kell. Én nem voltam formában, átlövéseket nem mertem vállalni, viszont védekezésben odatettem mindent. A vége előtt kiállítottak. Bosszantott, mert nem lehettem ott a befejezésnél. Egyébként Böbe hihetetlenül jól védett, és ez pozitívként hatott ránk is. Szerintem, ha ő nem húzta volna le a rolót az ellenfél előtt, akkor más lett volna az eredmény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...