2012. február 15., szerda

Debrecenben kezdi tavaszi mérkőzéseit a KNKSE

A Kecskeméti NKSE vasárnap Debrecenben kezdi el az NBI/B tavaszi mérkőzés sorozatát. A felkészülési időszakban az erőnlét növelése és a technikai elemek gyakorlása volt terítéken. A csapat a felkészülési tornákon nagy akarással küzdött, ami egyben jó csapathangulatra is utal. Ez mindenképp pluszt adhat a csapatnak a tavaszi idény kezdésére. Jól is jöhet a lelki erősítés, hisz a csapat meghatározó játékosok nélkül indul neki a tavaszi fordulónak. Márki Éva orrsérülése sajnos nem jött helyre, így a továbbiakban sem számíthat játékára a csapat. A KNKSE kapusa, Dr. Zsoldosné is sérülést szenvedett így ő sem tud a debreceni találkozón részt venni.
Az őszi forduló nyitómérkőzésén a DVSC ellen szintén hiányosan lépett pályára a KNKSE, de ez csak a második félidőben jelentett gondot, hisz hazai környezetben, az első félidőben még vezettek a kecskeméti lányok. A Debrecen akkor a második félidőben nyújtott játékkal tudta elvinni a két pontot.
Most idegenben kell megküzdeni a pontokért, ami jóval nehezebb lesz.  A DVSC jelenleg 12 ponttal 4. a tabellán.

Korsós Miklós: „Felkészülésünket betegség és sérülések nehezítik. Hétvégén nem számíthatok Márki, Dr. Zsoldosné, Bálint, Vadász és Berta Niki játékára. Szilágyi külföldre költözött. Gombos térdsérülése is kétségessé teszi játékát. Három fiatal mutatkozik be a felnőtt mezőnyben. Molnár, Berta Bianka és Holló már részt vettek felkészülési mérkőzéseinken. A hangulat jó csapatban. Tornákon bizonyították a lányok, hogy nehéz helyzetünk ellenére is lehetünk ütőképes csapat. Mindent megteszünk és szeretnénk meglepetést okozni.”



DVSC-FÓRUM II. - Kecskeméti NKSE
Helyszín: DVSC-KORVEX utánpótlás csarnok (4030, Debrecen Monostorpályi út 9/B)
Időpont: 2012. 02. 19. (vasárnap) 15:00
Forduló: 12.
Játékvezetők: Petrovszki András, Petrovszki Szilárd
Versenybírók: Nyárádi Bertalan
KNKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...