2011. szeptember 19., hétfő

A második félidőben jött fel a Debrecen

Szombaton hazai környezetben lépett pályára a KNKSE. A bajnokság nyitómérkőzésén a kecskeméti lányok magabiztosan vették az első félidőt, a másodikra viszont már nem maradt erő.

Márkit nélkülöző hazaiak hét közben még lövőjüket, Prókait és Gombost is elvesztették sérülés miatt. Már az öltözőben is érezhető volt, hogy nagyon izgulnak az első hazai bemutatkozás miatt. Az első perceg izgalmai után megnyugodtak a lányok és tízen negyedik percben át vették a vezetést. Ezekben a percekben Felső és Vadász játszott ellenállhatatlanul. Fokozatosan növelte előnyét a Hírös gárda és a félidő vége előtt már hat góllal vezettek. A kiállítás megzavarta a hazaiakat és két gólra felzárkóztak a debreceni fiatalok.
Második félidő nem sok jót hozott a kecskemétieknek. Az iramot nem bírták a játékosok, elbizonytalanodtak. Ezen felül sorozatos kettős emberhátrány is sújtotta a csapatot. Végjátékban mindennel megpróbálkoztak, de helyzeteiket elpuskázták és nem sikerült a két pontot otthon tartani.





Korsós Miklós: „Másfél hónap alatt nehéz egy csapatot összedolgozni, ráadásul kulcsjátékosok is kiestek. A kiállítások számunkra mindig rosszkor jöttek és néha nem is értettem egyet vele. Akarással nem volt gond. Sok munkával és idővel lehetünk igazi csapat.”


NBI/B felnőtt női kézilabda bajnokság
KNKSE – DVSC-Fórum II. 25-30 (16-14)

KNKSE: Dr. Zsoldosné, Berta N 3, Vadász 5/1, Budai 4, Felső 10/8, Kisjuhász 2 és Szilágyi 1.
Cserék: Fekete kapus, Horváth, Bezzeg, Orell, Herceg, Bálint, és Sánta.
7 méteres: 10/8 ill. 6/5
Kiállítás: 16 perc ill. 14 perc

KNKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com  kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...