2011. szeptember 2., péntek

Abonyban a védekezésen volt a fő hangsúly

Az elmúlt szezonban NB II-ben bajnoki címet szerzett Abony otthonában, vihar előtti fülledt melegben folytatta felkészülési mérkőzés sorozatát a kecskeméti női csapat. Korsós Miklós taktikai utasítása alapján a lányok leginkább a védekezésre koncentráltak. A KNKSE kulcsjátékosai közül is sokan hiányoztak. Felső, Márki, Orell, Szentesi, Budai, Bálint hivatalos elfoglaltságuk miatt nem tudtak ott lenni a találkozón, de így is a kiadott taktikai elemek végrehajtásában a lányok derekasan helytálltak.
Az első húsz percben a KNKSE diktálta az iramot. Védekezésben oroszlánként küzdöttek, támadásaik lerohanásaikba azonban sok hiba csúszott. Második játék részben azok is kaptak lehetőséget, akik eddig keveset játszottak. Fiataljaink nem ijedtek meg a lehetőségtől és bátran bizonyították, hogy ők is meg tudják oldani a feladatokat.



Korsós Miklós: „Védekezésre fektettük a fő hangsúlyt. Már látszottak jó jelek, de egy-egy elleni védekezésben még vannak kihagyások. Lerohanásaink körülményesek, felállt fal ellen kicsit bizonytalanok vagyunk, de lassan megjön az önbizalmuk az újoncoknak.”

Abony – KNKSE 35-34 (16-17)

KNKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...