2011. április 17., vasárnap

A kapkodás megbosszulta magát

Gálos Lilla
A mérkőzés előtt, de még a félidőben is bizakodtunk, később már csak szaladtunk a Hajdúnánás után. Az eredmény pedig papírforma szerint alakult.
Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak, már az elején el akarták dönteni a mérkőzés sorsát. Csapatunk azonban hamar felvette a hajdúságiak ritmusát és gyors kontratámadásokkal lerohantuk ellenfelüket. Támadásainkat viszont rendre elkapkodtuk, ami miatt mindig csak egy gólra tudunk felzárkózni. Még Márki Éva sziporkázó találataival sem sikerült előrébb lépnünk. Csapatunk jó összjátékának köszönhetően az első félidő végén csak két góllal ment a Hajdúnánás. Át is vehettük volna a vezetést, de támadásaink nem zárultak eredménnyel.  Ekkor még lett volna esélyünk arra, hogy behozzuk a lemaradást, ám a második félidő első perceiben megint a hazai csapat kezdte a gólgyártást.
Gyors gólokkal akartuk az eredményt megváltoztatni, ami egyre kevésbé sikerült. Játékunk kezdett kapkodóvá válni. Fejben nem tudtunk ott lenni a pályán. Csapatjátékunk leeresztett. Azonban egy-egy felvillanásunk jelezte, hogy a lányok nem adják fel. Barbi egy szép összjátéknak köszönhetően bravúros gólt szerzett, de még mindig csak futottunk a Hajdúnánás után. Rengeteg technikai hibával játszottunk, amit ki is használtak a hazaiak.
Dr. Zsoldosné sérüléséből még nem épült fel, de jelentkezett a kapuba. Védéseinek köszönhetően kezdtünk felzárkózni, de sajnos ez is kevésnek bizonyult.
Az utolsó öt percben még véghajrát is nyitottunk, de a helyzet kihasználtságukban változás nem történt, így a már kialakult különbséget nem tudtuk lényegesen csökkenteni.
A mérkőzés alatt sok volt a szabálytalanság. A küzdés hevében mindkét csapat kimutatta foga fehérjét, amiben a Hajdúnánás vitte el a pálmát. Dorka kispadi kényszerpihenője, Márki és Rózsa földre kerülése igen csak bosszantott bennünket.

Korsós Miklós: „Voltak látványos szép góljaink, de a mérkőzés nagy részén kapkodtunk. Ezen a mérkőzésen nem volt vezéregyéniség. Túlzott akarásunk görcsössé tette játékunkat és így egyenes út vezetett a vereséghez az egyébként is jobb erőkkel felálló hazaiakkal szemben.”






NBI/B felnőtt mérkőzés
Hajdúnánás Termál SC- KNKSE  32-24 (12-10)

KNKSE: Fekete kapus, Rózsa 2, Korsós 6/4, Márki 8/1, Sári 5, Herceg 2, Mocsári.
Cseré: Dr. Zsoldosné, Hetényi kapusok, Felső 1, Sánta, Gombos, Horváth, Balázs.
Kiállítás: 10 perc ill. 8
Hétméteres: 4/4 ill. 5/5

Kitűnt: Sári Barbara


NBI/B ifjúsági mérkőzés

Két ifi korú játékossal és tartalékos serdülőkkel felálló kecskeméti csapatnak az első helyen álló hazaiakkal szemben nem sok esélye volt. Lányok kicsit elkeseredtek, de vigasz volt az, hogy a saját korosztályú Hajdúnánásiakat viszont néhány nappal ezelőtt 41- 24-re legyőzték.

Hajdúnánás Termál SC – KNKSE  40-28 (21-13)
KNKSE: Hetényi kapus, Dunai 4, Bálint 1, Korsós 11, Molnár , Herceg R. 8, Herceg D.2,
Cserék: Nádházi, Lakatos és Szentesi kapusok, Berta 2, Vizi

KNKSE, Kecskeméti NKSE, Csömör KSK, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, http://www.knkse.blogspot.com/ kecskemeti.nkse@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...