2011. április 19., kedd

Interjú Horváth Szabinával

Gálos Lilla

Interjúmban Horváth Szabinát kérdeztem az április 16-án, Hajdúnánási Termál SC felnőtt csapatával játszott mérkőzésről. E mellett még a csapattal való kapcsolatáról is beszélgettünk.

- Sokat készültetek erre a mérkőzésre?
- Igen, minden meccsre sokat edzünk, jó lett volna a múltkori vereségért is visszavágni. Amikor előzőleg velük játszottunk, vesztettünk. Kár, hogy most is hasonlóképpen alakult.

- Mit gondolsz, sokat erősödött a nánási csapat?
- Igen, szerintem erősödtek és fejlődtek is, de ez nem zárja azt ki, hogy legközelebb ne verjük meg őket. A játszma előtt csak azt tudtuk remélni, hogy nem kapnak bírói segítséget.

- Mi múlt ezen a szombati meccsen?
- Minden mérkőzésen pontot kell szereznünk, hogy a tabellán egyre előbbre jussunk. Ez most idegenben nem sikerült. Inkább a hazai játszmákat kell megnyernünk, de ez is sokat számított volna.

- Mióta játszol ebben a csapatban?
- Két éve vagyok ide leigazolva, de 14-15 éve játszom.

- Ennyi év alatt lehetetlen megúszni sérülés nélkül. Neked sikerült?
- Sajnos nem, de ez a sport velejárója. Volt keresztszalag szakadásom és porcleválásom is. Ezek miatt úgy másfél évig abba kellett hagynom az aktív sportolást. Most viszont már úgy játszom, mint régen.

- Miért kezdted el pont ezt a sportot?
- Ahova általános iskolába jártam, csak kézilabda volt. Azután átkerültem Szegedre középiskolába, ahol ugyancsak ezt a sportot űzhettem. Az idők során pedig megszerettem. Később Kalmár Jenő hívott ide Kecskemétre játszani.

- Könnyű volt összeszokni a csapattal?
- Szerintem igen, mert újoncként szívesen fogadtak. Mára viszont nagyon átalakult a csapat. Az NBI/B más csapatfelépítést igényel, ami újabb kihívások elé állít.

- Van valamilyen kedvenc, emlékezetes élményed a csapattal?
- Persze! Nagyon jó volt, mikor tavaly megnyertük a bajnokságot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...