2011. március 21., hétfő

Brutális játékmodor Gyulán

A hazaiaknak meccsből két pont, sportszerűségből nulla, fogalmazhatnánk nemes egyszerűséggel és röviden a vasárnapi találkozóról. Az NBI-et is megjárt gyulai játékosok cinkos rutinnal, néhol megdöbbentő sportszerűtlenséggel taktikázva győztek, amit a kecskeméti lányok magatehetetlenül fogadtak.

A kecskemétiek vegyes érzelmekkel kezdtek neki a mérkőzésnek, nem tudták mire számítsanak a náluk jóval idősebb, tapasztaltabb gyulaiaktól. Eleinte úgy tűnt, hogy a Kecskeméti NKSE jó esélyekkel indul. Az első félidőben a két csapat fej-fej mellett haladt, a KNKSE-nek lendületesen, dinamikusan játszva sikerült felvenni a versenyt a lassabb, ám rutinosabb hazaiakkal. Fekete Tímea is remekelt a kapuban, sorra hárította a lövéseket. A 22. perc elején Márki Éva beállós találatával Kecskemét átvette a vezetést. Ezután előnyünk 3 pontra növekedett. Az óriási lendületünket a Gyulai SE csak időkéréssel tudta megtörni. Miután a hazaiak rendezték soraikat, sikerült kiegyenlíteniük a félidő végére.

Már a szünetben tapasztalni lehetett a nézői elégedetlenséget a bírókkal szemben. Sok heves megjegyzéssel és indulatokkal kezdődött a második félidő. A Kecskemét csapata a 12. percig tartotta a domináló helyzetét, amikor Rózsa Veronika már másodjára került a földre, az órát meg kellett állítani, majd a bírók egymás után háromszor fújtak bele találatainkba. Innentől kezdve a szerepek megcserélődtek. A Gyulai-SE vezetett, és a kecskemétieknek kellett folyamatosan felzárkózniuk. A játékidő alatt több megkérdőjelezhető bírói döntés született, főként Herceg Réka és Korsós Dorina irányában. Két perces kiállítások, sárga lapok, melyek nem voltak teljesen egyértelműek.
A gyulai játékosokon látszódott a ravasz rutin, tudták hogyan kell mozdulni, hogyan kell odanyúlni, hogy ne legyen büntetés. A pályán voltak olyan megmozdulások, amelyek egyáltalán nem voltak sportszerűek. A Kecskeméti NKSE lányai szándékos karmolásokról, és fenyegető megjegyzésekről számoltak be. Utóbbit a nézőtéren is lehetett hallani.
A második félidő végén, a 28. percben Márki Éva nagyon fontos gólt szerzett, egyenlített, az állás ekkor 27-27 volt. Hazai időkérést kecskeméti követett. A végjátékban hősiesen küzdve vesztettek a lányok. Az utolsó percben Korsós Dorina piros lapot kapott, majd az indulatok hevében hármas emberhátrányba kerültünk. Még ekkor is volt erőnk és akaratunk a gólszerzéshez. Tíz másodperccel a vége előtt Márki Éva harmadmagával a pályán, kiszorított helyzetből is tudott szépíteni.

Korsós Miklós: „A lányok hatalmasat küzdöttek, mindent megtettünk a győzelem érdekében, de sajnos nem sikerült. Nem érzem úgy, hogy ez a csapat hibája egy pontot mindenképp megérdemelt volna a csapat. Az NBI-es játékosok keménységben tűntek ki, nem játéktudásukkal. A játékvezetők partnerek voltak ebben, felmorzsoltak minket. Új játékszabályokkal ismerkedtünk meg ezen a mérkőzésen. Javaslom, ha a hazai csapat két perc alatt sem tud találatot szerezni, nem érdemes tovább támadnia, ítéljenek neki egy gólt.”


NBI/B felnőtt mérkőzés, 19. forduló
Gyulai SE – Kecskeméti NKSE 30-28 (12-12)

Összeállítás: Fekete kapus, Herceg (5), Korsós (9/2), Márki (10/2), Balázs (1), Rózsa (3), Mocsári
Cserék: Dr. Zsoldosné kapus, Bús
Hétméteres: 5/5, illetve 6/5
Kiállítás: 10 perc, illetve 10 perc + kizárás

A következő mérkőzés Csömör csapata ellen lesz két hét múlva, aki jelenleg a tabellán pontosan előttünk foglal helyet. Mi a vereséggel a 10. helyre estünk vissza.

NBI/B ifjúsági mérkőzés, 19. forduló
Gyulai SE – Kecskeméti NKSE 38 – 25 (18 – 14)

Az ifjúsági csapat mérkőzésének közepén már számítani lehetett a nagy vereségre. A Kecskemét nem tudta felvenni a gyulaiak ritmusát, sok kontratámadásból kaptunk gólt, de Herceg Dalma most is bemutatott néhány gyönyörű átlövést.

Bayer Bence
(KNKSE riportere)

14 megjegyzés:

  1. Ez ellen nem lehet tenni semmit? A bírók miért vannak ott?

    VálaszTörlés
  2. "A játékvezetők partnerek voltak ebben, felmorzsoltak minket. Új játékszabályokkal ismerkedtünk meg ezen a mérkőzésen. "

    VálaszTörlés
  3. Én annyit jegyeznék meg, hogy az edzőtöknek nagyon tehetséges kislánya van, de amit megenged magának ennyi idősen az elgondolkodtató. Lehet keménységről beszélni, de a legdurvábbat ő tette. Amit az utolsó percben csinált, arról gyorsan le kéne szoktatni, mert komoly sérülés is történhet. Nem kívánom neki, hogy ilyet csináljanak vele. Egyébként jó kis csapatotok van, de az edzőtök roppant unszimpatikus ember. A beszámoló nagyon elfogult, de egy klubhonlapon ez érthető. További sok sikert!

    VálaszTörlés
  4. Szurkolói meglátás!
    Az edző és a "kislánya" két különböző dolog. Edző és játékos, mint minden más edző és játékos.
    A "kislány" nem enged meg magának mindent!
    A gyulaiak voltak brutálisak.
    Egy gyulai kiállításnál visszaszólt a hazai játékos, hogy ezt még megbánod! A kispadon meg megbeszélték, mit is fognak tenni a "kislánnyal".
    Ez szó szerint aljasság.
    Az ominózusos esetnél pedig a gyulai végig karmolta a "kislányt"! Én a kisány helyébe lerántás helyett képletesen felpofoztam volna a szemtelen gyulait!
    Ezekről kéne leszokni a gyulai játékosoknak!
    A beszámoló pedig a valóságot tükrözi!
    De a végén én is további sok sikert kívánok a szereplésetekhez!

    VálaszTörlés
  5. Én nem voltam Gyulán, de igaza lehet a negyedik hozzászólónak. Dorkára minden csapat rászáll. Sokakat irritál hogy tehetséges játékost. Mit tesz az az ellenfél aki nem tudja megállítani, alattomos módon kikészíti. Itt Kecskeméten is úgy szájba vágták, hogy a kórházba kellett összeölteni.
    Ezt a játékstílust kellene büntetni a bíróknak.

    VálaszTörlés
  6. Igen?Minden csapat rászáll , ez azért nem véletlen.Elismerem nagyon ügyes a játéka de azért amit meccs közben megenged magának... Nem idegből kéne játszani(mint ez a mostani piros lap is mutatja),hanem élvezni kéne! A kézilabda,mint tudjuk küzdősport és vele jár....; )

    VálaszTörlés
  7. Valóban nem véletlen, ugyanis Dorka különleges tehetség. Igyekszik mindig a lehető legjobban teljesíteni, sportszerűen játszani, de mivel még fiatal, ahogyan fentebb is írták, alattomos módon készítik ki. Nem véletlen utazott ma el az ifjúsági válogatottal Lengyelországba az EB selejtezőre... úgy érzem ez is mutat valamit... Egy ilyen szinthez úgy gondolom nem elég, ha valakinek ügyes a játéka.
    Az pedig elég szomorú, hogy ha a kézilabdát küzdősportnak fogod fel. Küzdeni kell itt is, ahogy minden sportágban, de ne akarjuk már a bokszhoz hasonlítgatni....

    Hajrá KNKSE!

    VálaszTörlés
  8. Névtelen írta...
    Igen?Minden csapat rászáll , ez azért nem véletlen.Elismerem nagyon ügyes a játéka de azért amit meccs közben megenged magának... Nem idegből kéne játszani(mint ez a mostani piros lap is mutatja),hanem élvezni kéne! A kézilabda,mint tudjuk küzdősport és vele jár....; )

    2011. március 21. 21:21

    Tudod, az játszik idegből, aki durván szájon vágja, vagy kikarmolja.
    Egy túl a csúcson játékosnak sajnos már csak ezek tudnak csak elégtételt jelenteni egy 15 éves tehetséggel szemben.
    Szomorú, hogy ezeket a játékvezetők egyetértésével meg is tehetik.

    VálaszTörlés
  9. Biztos nem Dorkának szurkolsz.Mit is enged meg magának? Nem hisztizett amikor kiütötték és kórházba kellett vinni. Ha Te is játszanál és ütnének és a játékvezetők semmit nem ítélnek lehet , hogy elvesztenéd a fejed. Ő védekezésben is oda teszi magát, néhány játékos a csapatból meg csak alibizik. Kecskeméti csapatnak semmi gondja nem lenne ha mindenkinek a hozzá állása olyan lenne mint a Dorkáé. Ja még valami. A kézilabda labdajáték nem küzdősport!

    VálaszTörlés
  10. Sajnálom a vereséget.De nem tűnik fel senkinek,hogy a Gyula csak hazai pályán tud nyerni?Meg csak ott ilyen brutálisak?

    VálaszTörlés
  11. 2011. március 22. 8:15 névtelen!
    Ezt a szövetségnek meg a bíróknak kellene észre venni!

    VálaszTörlés
  12. Én még régebben játszottam Kecskemét ellen (NB2-ben), igaz, nem e csapat ellen, ami most van, de sosem volt rájuk jellemző a nagyon durva játék.. Dorkának pedig kitartást, és így tovább, őszintén szurkolok, hogy megvalósuljon az álma. ;)

    VálaszTörlés
  13. Jaj szegény Dorka,hát ugy sajnálom hogy majd meg szakad a szívem.Na ne már... Hogy a gyulaiak kemények,durvák??Hát igen ez van,ez ezzel is jár és hozzá is lehet szokni,ja és nem csak hazai pályán tudunk nyerni,hanem idegenben is,és már ne is haragudjatok de a kecskeméti hazai fújások azok undorítóak,ha nem vettétek volna észre!!
    És hogy mi karmolunk???Jaj ugyanmár,ezt most ugye nem komolyan mondjátok??Szerintetek a ti játékosaitok mit csinálnak?Ök a tökéletesek???ppfff...Dorka meg csak próbálta volna meg azt a pofont adni ott a végén a lerántás helyett.../az egyik megjegyzést írónak/ Mindegy,azt gondoltok amit akartok,de ezek után is kemények leszünk,és nem fogunk senkit se sajnálni!!!!

    VálaszTörlés
  14. Lehet, hogy Dorka különleges tehetség, de azért a szájára oda kéne figyelnie. Na meg egy kis tisztelet sem ártana az idősebb játékosokkal szemben. Nem csak az ellenfél idősebbjeivel, hanem a saját csapattársaival szemben sem. Meg szerintem arra nem az a megoldás, ha idegileg "kikészítik", hogy leránt vagy megüt valakit, ezzel szándékosan esetleg sérülést okozva a másiknak. Ha nem tudja magát türtöztetni....15 évesen.....akkor nagyon el kéne gondolkozni ezen az egészen, hogy érdemes-e ezt így csinálni. Ha ezt megteszi egy válogatott meccsen..., hát nem tudom hogy mit fognak szólni hozzá.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...