2010. december 18., szombat

Dorka Romániában lépett pályára

Korsós Dorina a magyar női ifjúsági válogatottal pénteken három napra Nagybányára (Baia Mare) utazott.  A Máramaros megyei városban ezen a hétvégén rendezik meg a „Máramaros Kupát” ahol magyar csapatok is szerepelnek. A női ifjúsági válogatott nem vesz részt a kupán, mint ahogy a román válogatott sem, csak a tornával párhuzamosan minden nap megmérkőznek egymással.
Az első mérkőzés pénteken vívta a két nemzet ifjúsági válogatottja. Információink szerint a magyar csapat három góllal kapott ki. Korsós Dorina két gólt dobott. A lányok nagy elszántsággal készülnek a következő, mai (szombati) összecsapásra.

Egyébként a Máramaros Kupa résztvevői:
- Ferencváros Jógazdabank
- HCM Baia Mare
- Magyar junior válogatott
- Román junior válogatott

 A román sajtó keveredve írta meg a torna és az ifjúsági válogatottak mérkőzéseit. Szerencsére segítségünkre van információszerzésben Dorka telefonja mellett a Nagybányán megjelenő Bányavidéki Új Szó szerkesztősége, többek között Deák László szerkesztő, akivel tartva a kapcsolatot tudhatunk meg információkat a mérkőzésekről. Reméljük ebből a kapcsolatból később fotókkal is szolgálhatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...