Első nem hivatalos meccsekre utaztál a csapattal Romániába. Milyen érzés volt abban a tudatban lenni, hogy Magyarországot képviseled?
Először csak olyan volt, mintha sima bajnoki mérkőzésre mennénk, jó hangulat, viccelődés a buszon és a szálláson Igazán akkor fogtam fel, hogy mi most Magyarországot képviseljük, amikor a mérkőzés előtt címeres mezben, hallgattuk a Himnuszt.
Hogyan fogadtak benneteket, milyen volt a szervezés? Hol laktatok, hol játszottatok?
Nagybányán a Fradival és a Junior női válogatottal egy szállodában laktunk. Három ágyas szobák voltak, amit én két győri lánnyal osztottam meg. Három különböző helyszínen játszottunk, ami néha nem ment zökkenőmentesen. Volt, hogy hiányzott a zászlónk vagy épp a Himnuszunkra nem álltak fel. Az első napokban a kaja mennyisége nem sportolóknak volt méretezve. Az egész csapat csokin és szőlőcukron élt. Szombatra és vasárnapra már minden rendben volt.
Szélső és irányító poszton is játszottál. Hol érezted magad jobban?
Végül is mind a két poszton jó volt, de természetesen irányítóban sokkal aktívabb és eredményesebb voltam. Betörtem, gólpasszokat adtam és a védekezésemmel is meg voltak elégedve.
A második mérkőzésen lesérültél. Így a harmadikon már nem is játszottál. Mi történt?
A második mérkőzés első félidejében, védekezésnél beleakadt az ujjam az ellenfél mezébe és ő „magával vitte”. Természetesen fájt, de leragasztották és a második félidőben is játszottam. Estére nagyon bedagadt, reggelre sem változott, így az utolsó mérkőzésen nem játszhattam. Kecskemétre hazaérve első utunk a baleseti sebészetre vezetett, ahol megállapították, hogy eltört a mutatóujjam.
Mindhárom mérkőzést elveszítettétek. Te hogyan látod ezt?
Három nap alatt három vereség volt a mérleg. Ennek sok oka volt, de Kálmán bá’ szerint meg kell tanulnunk úgy küzdeni, hogy minden zavaró körülményt kizárjunk és csak a győzelem elérésére koncentráljunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése