2012. augusztus 26., vasárnap

Jó rajt a szekszárdi kupán

A szekszárdi négycsapatos, körmérkőzéses felkészülési tornán (Horfer Serleg Kupa) jó rajtot vett a most alakuló KNKSE csapata. A szűk létszámmal, kilenc fővel pályára lépő gárda magabiztosan nyerte első mérkőzését, melyet az Érd csapatával vívott. A második találkozóra már taktikusan kellett készülni, ugyanis a tavasszal még NBI-ben játszott ellenfél dinamikus játéka ellen kevés esélye volt a lányoknak. Nem is erre a mérkőzésre koncentrált Kalmár Jenő csapata, hanem a duplázás másodikjára, a Pécs ellenire.
 
 
Kis pihenő utáni újabb pályára lépésnél a lányokon a fáradtság, az ellenfél mozgásán a frissesség látszott. Így az első félidőben a Pécs szerzett vezetést, de a KNKSE lányai a félidő végére már döntetlenre hozták az eredményt. A második félidő első perceiben a kecskemétiek gyors játékkal néhány gólos előnyre tettek szert, amit végig tudtak tartani. Így a tornát két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen zárták.
 
 
 
Kalmár Jenő: „Rendhagyó négyes tornán vettünk részt Szekszárdon, melyből három közel azonos képességű csapat küzdött a helyezésekért, míg a házigazda magasan kiemelkedett a mezőnyből. A Pécs és az Érd elleni mérkőzésünk nagyon hasonlóan alakult. Végig szoros mérkőzésen a végjátékban tudtuk magunk javára fordítani az eredményt. A Szekszárdi csapat ellen nem volt reális esélyünk és mivel összesen két cserejátékossal utaztunk el a tornára egy kicsit "lepihentük" azt a mérkőzést. Annál is inkább mivel rögtön utána duplázva kellett játszanunk a Pécs ellen. Legnagyobb pozitívum volt, hogy a lányok végre újból igazi csapaként küzdöttek. Fontos volt, hogy lerohanásokból sok gólt tudtunk lőni rendeződő védelem ellen, illetve az, hogy mindkét szoros meccsen megnyertük a végjátékot. Természetesen a sorozatterhelés következtében jól kiütköztek védekezésben és támadásban azok a hibák, melyeket az elkövetkező hetekben ki kell javítanunk.”
 
Kecskeméti NKSE – ÉTV Érdi VSE 27-25 (13-12)
KNKSE: Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet(kapus), Nádházi Tünde(kapus), Budai Mónika(3), Sánta Melinda(7), Felső Anna(9), Holló Zsanett(1), Kisjuhász Petra(3), Prókai Anett(2), Molnár Csilla(2)
7 méteres: 7/5, ill. 5/3
2 perc: 3x2 ill. 4x2


Szekszárdi FGKC – Kecskeméti NKSE 40-20 (25-6)
KNKSE: Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet(kapus), Nádházi Tünde(kapus), Budai Mónika(6), Sánta Melinda(2), Felső Anna(1), Holló Zsanett(1), Kisjuhász Petra(4), Prókai Anett(3), Molnár Csilla(3)
7 méteres: 2/1, ill. 0/0
2 perc: 0 ill. 3x2


Kecskeméti NKSE – PTE Peac 27-26 (14-14)
KNKSE: Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet(kapus), Nádházi Tünde(kapus), Budai Mónika(8), Sánta Melinda(4), Felső Anna(2), Holló Zsanett(1), Kisjuhász Petra(3), Prókai Anett(5), Molnár Csilla(4)
7 méteres: 7/6, ill. 3/3
2 perc: 5x2 ill. 2x2

 

További mérkőzéseredmények:
Szekszárd FGKC – PTE Peac 34-20 (14-11)
ÉTV Érdi VSE – PTE Peac   30-29 (16-14)
ÉTV Érdi VSE – Szekszárd FGKC 19-37 (7-22)

A torna végeredménye
1.       Szekszárd FGKC
2.       Kecskeméti NKSE
3.       ÉTV Érdi VSE
4.       PTE Peac

 
A torna legjobbjai:
Gólkirály – Vasa Edina (Szekszárd)
Legjobb játékos – Horváth Viginia (Pécs)
Legjobb kapus – Györffy Alexandra (Pécs) 

KNKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók, Korsós Miklós vezetőedző, Kálmán György KNKSE elnöke, Bogdándy Ferenc KNKSE alelnöke, strandkézilabda, II. Városi Sportnap Kecskemét

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...