2012. április 6., péntek

Nehéz mérkőzés előtt a KNKSE

Igen nehéz, de nem lehetetlen, hogy a KNKSE pénteki bajnoki idegenbeli mérkőzéséről ponttal, vagy pontokkal térjen haza. A lányok mindent megtettek, hogy még az e heti gyér edzéslehetőségek ellenére is fel tudjanak készülni a mérkőzésre. A Lánchíd iskola tornacsarnokát ugyanis most újítják fel. Más helyre áttenni az edzéseket a maradék 3 kézilabda méretű pálya és azok telítettsége miatt pedig nagyon nehéz!
A KNKSE az őszi fordulón szép játékkal itthon tudta tartani a két pontot, most azonban jóval nagyobb küzdés árán teheti ezt meg. Az Inárcs 18 ponttal 4. a tabellán, ráadásul a tavaszi fordulóra erősített is. Ettől függetlenül a hazai csapat tavaszi mérkőzései eléggé hektikusak voltak. Idegenben Csorvás ellen nagy szerencsével tudtak győzni, ráadásul két otthoni mérkőzésükön se tudtak jó formát nyújtani. Egy döntetlen és egy gólos győzelem volt az említett két mérkőzés mérlege.


Korsós: „Nehéz helyzetben vagyunk, heti edzéseket nem úgy tudtuk teljesíteni, ahogy szerettük volna, de ennek ellenére bizakodóak vagyunk. Szeretnénk meglepni ellenfelüket és pontokat rabolni. Nagyon jó teljesítményt kell nyújtanunk és nagyon kevés hibával kell játszanunk.”





Inárcs-Örkény KC – Kecskeméti NKSE
Helyszín: Huszka Hermina Ált. Isk. Sportcsarnoka (2377, Örkény Bartók Béla út 50.)
Időpont: 2012. 04. 06. (péntek) 18:00
Forduló: 22.
Játékvezetők: Petrovszki András, Petrovszki Szilárd
Versenybírók: Sápi Zsombor
Ellenőr: Lekrinszki Tivadar

KNKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók, Korsós Miklós vezetőedző, Kálmán György KNKSE elnöke, Bogdándy Ferenc KNKSE alelnöke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...