2012. március 13., kedd

Korsós: Védekezésben és támadásban enerváltak voltunk

Mint azt várni lehetett a Főgáz éremesélyesként lépett pályára Kecskeméten. A fizikálisan is jóval erősebb csapat nagy rohammal kezdte a mérkőzést. A kecskeméti lányok nehezen tudtak lépést tartani a fővárosi együttessel. A tízedik percben 4-10 a fővárosiak javára. Leginkább gyors kontratámadásból szereztek ekkora előnyt vendégek. A következő percekben sem mutatott mást a játék képe, tán csak annyit, hogy rendezte sorait a hazai csapat. A fővárosiak góljaira Berta Niki válaszolt. Ebben az időszakban is a gyors lerohanás taktikájánál maradt a fővárosi csapat. Az első félidő 18-25-ös eredménnyel zárul, ahol a fővárosiaknál majdnem minden játékos megzörgette a kecskemétiek hálóját. A hazai csapatnál Berta Nikolett, Felső Anna, Kisjuhász Petra, és Budai Mónika volt eredményes.
A második félidő első játékrésze is hasonlóképp kezdődött, mint az első félidőé. Itt tovább növelte előnyét a Főgáz (24-35). A játékrész második félideje hozott kiegyenlített játékot. A fővárosiak kicsit kiengedtek, a kecskemétiek pedig hősiesen, nem feladva a mérkőzést küzdöttek tovább.
A végeredmény 32-42, ami tízgólos különbséget mutat, de egyben azt is, hogy 60 perc alatt 74 gól esett. A percenkénti több mint egy gólos átlag jelzi, hogy védekezés tekintetében egyik csapat se kaphat ötöst. Dobott gólok tekintetében a hazai csapatnál 7, a vendégeknél 12 játékos volt eredményes.



Korsós Miklós: A mérkőzés elején három perc kihagyás elég volt a fővárosiaknak, hogy eldöntsék a mérkőzés sorsát. Az ellenfél színészi teljesítményét két kizárással értékelték a játékvezetők, ami tovább nehezítette helyzetünket. Védekezésben és támadásban enerváltak voltunk. Betegeink vállalták a játékot, de óvatosan kellett gazdálkodni erejükkel. Berta Nikolett és Kisjuhász Petra játéka dicsérhető.








Kecskeméti NKSE – Budapest SE FŐGÁZ 32-42 (18-25)
KNKSE: Fekete Tímea (kapus), Szentes Kovács Renáta (kapus), Berta Nikolett (12), Vadász Ildikó (2), Orell Bettina, Berta Bianka, Molnár Csilla, Felső Anna (9), Budai Mónika (4), Prókai Anett (1), Gombos Zsuzsa, Kisjuhász Petra (3), Sánta Melinda (1)
Hétméteres: 9/7, illetve 7/6
Kiállítás: 5x2’, illetve 6x2’
Piros lap: 2

KNKSE, Kecskeméti NKSE, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, Kecskemét kézilabda, KNKSE blog, adótámogatás, sporttámogatás, látványcsapatsport, társaságiadó-kedvezmény, utánpótlás-nevelés, támogatási igény, állami forrás, öt kiemelt látványcsapatsportág, KNKSE, sportágfejlesztési stratégia, MKSZ, Magyar kézilabda Szövetség, támogatási igazolás, amatőr sportszervezet, http://www.knkse.blogspot.com kecskemeti.nkse@gmail.com, KNKSE képek, KNKSE fotók, kézilabda képek, női kézilabda fotók, kecskeméti kézilabda képek, kecskeméti kézilabda fotók,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...