2011. május 16., hétfő

Sanszunk volt, de nem sikerült

A jóval nagyobb testi erőfölénnyel rendelkező Szeged ellen jól kezdtek a lányok.  Korsós Dorka rögtön két góllal mutatkozott be.  Ezután kiegyenlített a Szeged és szinte a félidő végéig fej-fej mellett haladt a két csapat. Mi mindig megszereztük 1-2 góllal a vezetést, majd a Szeged válaszolt rá. 12-12 állásnál mentek pihenőre a csapatok.
A félidő után magasabb fokozatra kapcsoltunk Márki, Mocsári és Korsós góljaival 16-13-ra javítottuk a félidő döntetlenét. Ezután jött egy mélyrepülés, 2-8-as gólszéria a vendégek javára. Ezt a továbbiakban se tudtuk kiheverni. Igaz a lányok indítottak egy véghajrát, de későn. Az utolsó két perc irama csak a szépítésre volt elegendő.
Érdekes, hogy a szegediek testi erőfölénye mellett nekünk 1, a vendégeknek 7 büntetőt ítéltek meg.
Ezzel a vereséggel egy helyet estünk vissza, így a kilencedik helyen várjuk a bajnokság utolsó előtti mérkőzését, ami vasárnap 16 órától a Bőcs otthonában lesz.

Korsós Miklós: "Vissza fogottan nyilatkoztam a mérkőzés előtt. Mint mondtam a szélső és két beálló játékosunkat nélkülözve, valamint éppen felépült lövővel felálló csapatunknak kis esélye lesz a győzelemre. Ennek ellenére tisztesen helyt álltunk, sőt még sanszunk is volt a két pont itthon tartására. Hét perc hazai kihagyás elég volt a szegedieknek a győzelemhez. Ráadásul a szerencse is elpártolt tőlünk."




 

Felnőtt mérkőzés
KNKSE- Szeged KKSE 21-27 (12-12)

KNKSE: Dr. Zsoldosné kapus, Sánta 1, Korsós 4, Márki 7, Herceg 4, Mocsári 4, Balázs 1.
Cserék:  Fekete és Hetényi kapusok, Orell, Gombos, Bús, felső.
Kiállítás: 10 perc, ill. 6 perc ?
Hétméteres:  1/0, ill. 7/6 ??
Kitűnt: Dr. Zsoldosné és Mocsári


Ifjúsági mérkőzés
KNKSE- Szeged KKSE 35-26 (18-11)

KNKSE: Szentesi kapus, Orell 1, Bálint 7, Korsós 7, Herceg R. 6, Herceg D. 8/1, Molnár 2.
Cserék: Berta 4, Sebesi, Szőke, Vizi, Lakatos, Hetényi és Nádházi.
Kiállítás: 4 perc, ill. 2 perc
Hétméteres: 1/1. ill. 7/7

Korsós Miklós: "Fiataljaink nem bíztak a szerencsében, hanem lelkesen jó játékkal bizonyítottak. Mindenki kapott lehetőséget és jól éltek is vele."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...