2011. május 1., vasárnap

Bravúr az utolsó öt percben

Nem a legszerencsésebben indult a Gyöngyös elleni találkozó, sőt a második félidő eleje is gyengére sikeredett. A végeredmény azonban teljesen mást mutatott. A lányok emberfelettit teljesítve győzelemmel felérő döntetlent értek el.

Az őszi idegenbeli első percek ragyogó kezdése helyett (1-7) itthon kicsit enerváltan léptünk pályára. A vendégek indították a gólgyártást, amit az égiek se néztek jó szemmel, ugyanis 1-4-es állásnál mennydörgéssel párosulva a csarnokban elszállt a világítás. A vihar által adott néhány perces pihenő jót tett a csapatnak, mert mi is elkezdtünk kézilabdázni. De csak elkezdtünk, mert rengetek ziccert kihagyva, fokozatosan tudtunk feljönni a gyöngyösiekre. Sokat bosszankodtunk rengeteg kihagyott helyzetet látván, ami először csak a Gyöngyös utáni futásra volt elegendő.  Az utolsó percekben, Rózsa és Korsós találataival tettük szorosabbra a találkozó első félidejét.
A második félidő első 7 percéről nem is lenne érdemes beszélni, okulni viszont igen. A gyöngyösiek valósággal lerohantak bennünket. Nem volt védekezésünk, a visszarendeződésünk is csigalassúságúra sikeredett. A 7 perc eredménye, 0-6-os széria a vendégeknek. A 7 gólos vendégvezetés hideg vizes zuhanyként érte a csapatot, ami egyben ébresztőt is hozott. Lányaink magasabb fokozatra kapcsoltak, melyben Márki, Rózsa, Korsós zsinórban dobott góljaival tudtuk enyhíteni a különbséget. Ezután felváltva estek a találatok. Nálunk Korsós eredményessége jelentette a partiban maradás esélyét. Az utolsó 6 perc előtti 23-29-es állásnál úgy látszott, hogy nagyjából ez a különbség marad a végéig.
De nem! Jött a csoda. Az utolsó 5 percben a lányok játéka teljesen megváltozott. Hálóőrünk lehúzva a rolót, kapunkra kiakasztotta a zárva táblát. Védelmük áttörhetetlen lett. Csapatunk pedig az ellenfél oldalán, mint kés a vajon hatolt át a gyöngyösi védőfalon. A vendégek első 7 percét most kamatostul vették vissza lányaink. Rózsa, Márki, és Korsós gyors találatokkal, döbbent rémületet fagyasztottak az ellenfél szurkolóinak arcára. A gyöngyösi csapat is bénultan, vagy tán fáradtan figyelte lányaink parádés játékát, melyre az utolsó másodpercekben Márki hidegvérrel dobott gólja tette fel a koronát. Mi örültünk, lányaink sírtak. Az eredmény 29-29.

Korsós Miklós: „Megilletődve kezdtük a játékot. Hamarosan rendeztük sorainkat, de egészséges önbizalom hiánya miatt a befejezéseinket nem tudtuk gólra váltani. Futottunk az eredmény után és a görcsös akarás semmi jót nem hozott.  A félidő végére azért sikerült egy gólra felzárkózni.
Második félidő első perceire senki sem emlékszik szívesen, hiszen a vendégek hét gólt szereztek, a megfelelő válasz pedig elmaradt. Szétesett játékunk.  A véghajrát megindítottuk és nagy bravúrral hét gólt ledolgozva megmentettünk egy pontot. Az utolsó öt percben a szívünk a helyén volt.



NBI/B felnőtt mérkőzés
Kecskeméti NKSE – Gyöngyösi FKK 29-29 (10-11)

KNKSE: Dr. Zsoldosné kapus, Rózsa 4, Márki 10/4, Balázs 1, Herceg, Mocsári 1, Horváth 1.
Cserék: Fekete, Hetényi kapusok, Korsós 12/2, Gombos, Sánta.
Kiállítás: 8 perc, ill. 10 perc
Hétméteres: 7/6, ill. 6/4
Kitűnt: Dr. Zsoldosné, Korsós, Márki és Fekete


NBI/B ifjúsági mérkőzés
Kecskeméti NKSE – Gyöngyösi FKK 34-38 (21-21)

KNKSE, Kecskeméti NKSE, Gyöngyösi FKK, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, kecskeméti kézi,  női kézi, http://www.knkse.blogspot.com/ kecskemeti.nkse@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...