2011. április 10., vasárnap

A döntetlennek is tudtunk örülni

BAYER BENCE

Szombaton, hosszú szünet után a Csömör csapata látogatott Kecskemétre. A mérkőzés előtt még mindenki győzelmet várt a hazai lányoktól, a meccs végére azonban már a döntetlennek is tudtunk örülni.


A Kecskeméti NKSE szombaton, hosszú szünet után csak döntetlent tudott játszani a tabellán jelenleg előttünk álló Csömöri SKFT ellen. A mérkőzés elején kiderült, hogy a több hetes pihenő inkább ártott, mint használt.

Nem tudtuk felvenni az ellenfél ritmusát az első játékrészben. Ez támadásban és védekezésben egyaránt meglátszott az első perctől kezdve. Végig az ellenfélé volt a domináns szerep. Védekezésünk olyannyira szétesett, hogy a 12. percben már a hatodik találatot kaptuk szélről, az állás pedig 3-8 volt ekkor a vendégek javára. A sérülése ellenére is játszó Dr. Zsoldosné sem tudta a tőle megszokott kapusteljesítményt nyújtani. Támadásban sem jeleskedett a csapat, hihetetlenül sok ziccer maradt ki. A félidő végén Sári Barbara beállós góljaival tudtunk némileg felzárkózni. 16-19-es állással vonultak vissza a csapatok az öltözőbe.

A második félidőben valamivel összeszedettebben kezdtünk játszani. Fekete Tímea cserélte Dr. Zsoldosnét, aki bámulatosan jó teljesítményt nyújtott a kapuban. Rendre hárította a csömöriek labdáit, akik ettől némileg elbizonytalanodtak, lányainknak pedig plusz erőt adtak a mérkőzéshez. Lassan lefaragtuk a gólkülönbséget is, először Korsós Dorina egyenlített a 11. percben, ekkor az állás 23-23 volt. Innentől kezdve a két csapat fej-fej mellett haladt, érezhető volt a feszültség a csarnokban, senki sem tudta, hogy mi lesz a végeredmény. Rózsa többször szerzett nagyon fontos találatot, kétszer is egyenlített.
A végjáték, az utolsó néhány perc volt a legizgalmasabb. A különbség ismét két gólra duzzadt a vendégek javára. Félpályás letámadással döntetlenre szépítettünk 10 másodperccel a mérkőzés vége előtt, ami hatalmas örömmámort váltott ki a nézőtéren, nem úgy a csömöri kispadon.

Korsós Miklós: „Az elején elaludtunk és csak futottunk az eredmény után.  Védekezésünk nem volt a helyzet magaslatán, de ha sokáig támadhat az ellenfél, akkor kapkodóbb lesz a támadójáték és ez a helyzetkihasználásunkon meg is látszott. Becsülettel küzdöttünk, de amikor megfordíthattuk volna az eredményt úttörő hibákat vétettünk és kapkodtunk, így csak az egyik pontot sikerült bravúrosan megmenteni. Küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a csapat.”

KNKSE: Dr. Zsoldosné kapus, Rózsa 7, Korsós 11/2, Márki 4, Herceg 1, Mocsári 1, Balázs 1,
Cserék:  Fekete kapus, Sári 6, Felső, Bús, Gombos, Horváth és Sánta.
Kiállítás: 2 ill. 4 perc

7 méteres: 2 ill. 1
Kitűnt: Korsós, Sári, Fekete és Rózsa


NBI/B felnőtt mérkőzés, 20. forduló
Kecskeméti NKSE - Csömör KSK 31-31 (16-19)


 
A mérkőzésre közel százan látogattak ki, támogatóink tapsrudakat osztogattak, illetve a Facebook-nyereményjáték győztesei megkapták díjaikat. A Fókusz Takarék régióvezetője Jánosi Sándor, minden egyes csapattagnak egy-egy ajándékcsomaggal kedveskedett, illetve a mérkőzés végén a csapat legjobbja (Rózsa Veronika) és legeredményesebbje (Korsós Dorina) jutalomban részesült.


NBI/B ifjúsági mérkőzés, 20. forduló
Kecskeméti NKSE - Csömör KSK 33-27 (16-14)

Előre hozott mérkőzés volt Hétfő 16.00
Magabiztosan nyertünk. A végén még a cseresor is játszhatott. stb.

Korsós 13, Herceg R. 10, Bálint 1, Molnár 4, Herceg D 2, Palincsár 1, és Dunai 2

KNKSE, Kecskeméti NKSE, Csömör KSK, női kézilabda, NBI/B kézilabda bajnokság, sport, versenysport, kecskeméti női kézilabda, http://www.knkse.blogspot.com/ kecskemeti.nkse@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...